Martonyi: Magyarország számára az EU mindenképpen előnyös

Magyarország számára az európai integráció és az abban való részvétel mindenképpen előnyös – hangsúlyozta a külügyminiszter az Európai Uniót népszerűsítő rendezvényt megelőző sajtótájékoztatón hétfőn a Szegedi Tudományegyetemen.

Martonyi János elmondta: nemzetközi kutatások szerint a magyar közvélemény nem táplál az európai átlagnál negatívabb érzéseket az uniós integrációval szemben, viszont tájékozottsága és az integrációs folyamatok iránti érdeklődése átlag alatti, ezt szeretnék a rendezvénysorozattal javítani. Az első lépés a tájékoztatás, a második az érdeklődés felkeltése, annak érdekében, hogy a magyarok jobban bekapcsolódjanak az európai ügyekbe – tette hozzá a szegedi egyetem nemzetközi magánjogi tanszékének professzora.
   
Martonyi János nagyon fontosnak tartja Az én Európám című kampányt, amelyben párbeszédes formában adnak bővebb tájékoztatást az érdeklődőknek az EU-tagság előnyeiről. A fiatalok közvetlen megszólítása érdekében középiskolai és egyetemi rendezvényeket tartanak Budapesten, Győrben, Szombathelyen, Szegeden, Miskolcon, Egerben, Kecskeméten és Székesfehérváron, szakemberek beszélgetnek az érdeklődőkkel a témában.
   
A külügyminiszter kérdésre válaszolva az alaptörvény negyedik módosításáról elmondta: helyesnek tartja, hogy a Velencei Bizottság megvizsgálja a módosítást. Szerinte politikai vádak és sommás megállapítások helyett ugyanis meg kell vizsgálni, hogy az felvet-e valamilyen nehézséget akár értékrend, akár jogi szabályozás szempontjából. “Az az érdekünk, hogy egy ilyen tárgyilagos vizsgálat folyjék le mindenféle politikai vádak helyett. Hasonló a helyzet az Európai Bizottsággal, ahol az alkotmány-módosítás uniós joggal való viszonyát vizsgálják meg” – mondta.
   
Felhívta a figyelmet arra, hogy a módosítások túlnyomó többsége nem új változás, hiszen jelentős részük korábban is benne volt az alaptörvényben, és az Alkotmánybíróság formai okokból semmisítette meg. Néhány új elem van, ezek azonban döntően felhatalmazó jellegű rendelkezések, és ha gond lesz velük, akkor ezt azoknak a törvényeknek az alapján lehet megállapítani, amelyeket az Országgyűlés majd meghoz – vélekedett. Példaként említette a hallgatói szerződéseket.
   
A vajdasági Óbecsén hétvégén meggyilkolt 17 éves magyar fiú ügyét Martonyi János kérdésre válaszolva drámainak és nagyon sajnálatosnak nevezte. Hozzátette, még nem lehet tudni, hogy mi volt az esemény háttere és motívuma. “Várjuk a vizsgálatot és annak eredményét” – tette hozzá.

Forrás:

MTI