Miniszterelnöki elismeréseket adott át Balog Zoltán a Nemzetközi Diákolimpikonoknak

A 2012. évi Nemzetközi Diákolimpián kiemelkedő teljesítményt nyújtó magyar diákoknak és felkészítő tanáraiknak adott át miniszterelnöki elismerést 2013. március 28-án az Országházban Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Hoffmann Rózsa, az EMMI köznevelésért felelős államtitkára. A Nemzetközi Diákolimpia eredménye a magyar csapat részéről 1 arany, 11 ezüst és 10 bronzérem lett.

Első alkalommal 1999-ben Orbán Viktor miniszterelnök köszöntötte a diákolimpikonokat a Parlamentben, mely kezdeményezésével hagyományt teremett és idén már 15. alkalommal ismerték el a diákok teljesítményét a mai napon. A Nemzetközi Diákolimpián a résztvevő országok száma tudományterületenként változó, a magyar csapat a természettudományi, informatikai és filozófiai szakterületeken indult, több mint száz országgal mérte össze erejét és teljesített kitűnően az igen erős mezőnyben. A legkiemelkedőbb eredményeket elért diákok, összesen 22-en, egyéves miniszterelnöki ösztöndíjban részesülnek.

Nyolc év után a Nemzetközi Fizikai Diákolimpiát magyar diák nyerte meg. Az aranyérmen kívül a legjobb elméleti dolgozatért és a legjobb európainak járó különdíjat is megszerző Szabó Attila csapattársai három ezüst- és egy bronzéremmel járultak hozzá a magyar sikerekhez. A Nemzetközi Biológiai Diákolimpián a magyar csapat 1 ezüst-, 3 bronz-, a Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpián 2 bronzérmet és egy negyedik helyet szerzett. A Nemzetközi Földrajzi Olimpián 1 bronz-, a Nemzetközi Informatikai Diákolimpián 1 ezüst-, 2 bronz-, a Nemzetközi Kémiai Diákolimpián 4 ezüst-, a Nemzetközi Matematikai Diákolimpián 2 ezüst-, 1 bronzérmet szereztek versenyzőink, a különböző versenyeken pedig 11-en dicséretben részesültek.

Balog Zoltán az ünnepélyes díjátadón elmondta: „A siker, a jövő záloga azok a fiatalok, akik tehetségesek, szorgalmasak, és az élet különböző területein átlagon felüli teljesítményt nyújtanak. Ők Magyarország reménységei, akik mögött már most valóságos teljesítmény van, és rájuk számítunk a jövőben is. A mai napon az Országgyűlés Delegációs Termében ilyen fiataloknak adtuk át a Diákolimpián elért eredményeikért a jól megérdemelt díjaikat.”

A csapatok felkészülésében résztvevő csapatvezetők, felkészítő tanárok, egyetemi hallgatók és oktatók elismerésben és pénzjutalomban részesültek, melyet ugyancsak a parlamenti eseményen vehettek át.  Balog Zoltán miniszter az ünnepségen a felsőoktatási és egyesületi tudományos műhelyek vezetőinek köszönőlevelet adott át  azért a segítő munkáért, amellyel nagymértékben hozzájárultak a magyar fiatalok, és ezzel az ország sikeréhez is.